Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vilgax

2007.12.30

Vilgax egy Chimera Sui Generis, az Árny Biraodalmából. Ő a Tennyson család legádázabb ellensége. Semmi és senki nem állíthatja meg céljának elérésében, nevezetesen, hogy megkaparintsa az omnitrix-et. Ugyanis az omnitrix segítségével akar létrehozni egy olyan erős hadsereget, mellyel képes lesz leigázni a Galaxis összes bolygóját. A Szájlinnal való űrcsata során azonban súlyos sérüléseket szenved, s egy regeneráló tartályba kerül. Robotdrónjaira, és fejvadászokra bízza az omnitrix begyűjtését. Ezen hadműveletei mindíg kudarcba fulladtak. Végül ő maga veszi kezébe az irányítást. Előlépvén a tartályból sokkal erősebb mint valaha volt. Már a változtatások előtt is nagyon ellenálló volt a sérülésekkel szemben, képes volt túlélni például egy nukleáris robbanást is. Ám új formájában felhőkarcolónyi magasságokba tud ugrani, vagy egyetlen ütéssel szét tud zúzni egy hegyet. Dacára ezen képességeinek, a Tennyson-ok végül legyőzik őt, űrhajója pedig megsemmisül vele együtt.

 

Vilgax azonban túlélte a robbanást, de valahogyan hibernálódott és a nyílt űrbe sodródott. a második éved végén Kevin 11, megmenti és egyesítik erejüket, hogy megszerezzék az omnitrix-et, ám végül mindketten a Nulll Űr dimenzióban ragadnak.

 

A Ben 10 000 c. részben Dr. Animo feltámasztja Vilgax-ot, hogy bosszút álljon Ben-en. De végül mindkettejüket legyőzik.

 

Vilgax egy "álom" verziója is feltűnik a negyedik éved első epizódjában és szembeszáll Ben-nel. A csata rövid ideig tart, Vilgax megpróbálja a Null Űrbe küldeni Ben-t, de végül ő kerül oda. Az Örök Lovagok gépezetében ez volt az egyetlen hiba, mert Vilgax nem kísérelte meg elvenni az omnitrix-et mielőtt Ben-t a Null űrbe röpítette volna.

 

Vilgax megjelenik Az omnitrix titka című moziban is. Nem tudni, hogyan jutott ki a Null Űrből, de annyi bizonyos, hogy Ben iránt érzett gyűlölete tovább fokozódott. Mindenáron meg akarja szerezni az omnitrix-et, ezért nem hajlandó elismerni, hogyha az óra felrobban az univerzum fele is elpusztul vele együtt. Számos csata után végül Ben győzedelmeskedik, a Nagy Idegen segítségével kilöki Vilgax-ot az űr sötét mélységeibe.

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

itvanka5@t-online.hu

(isti, 2010.06.11 11:19)

Vilgax aztán menő

pinterjanos@indamail.hu

(pintér jános, 2010.03.02 15:59)

hát ez a weblap szuper és a vilgakx-os kép is jó és nagyon szórakoztató

aronka36@hotmail.com

(Németh Áron, 2009.04.24 14:30)

Legkeményebb ellenség Ben ellen én mááá csak tom

vereségek

(titkos, 2009.03.08 11:52)

Ben mindíg legyőzte eddig Wilgaxot.

----------

(szerkeztő, 2008.08.02 13:07)

sztem ha vilgax megszerezné az omnitrixet megállíthatattlan lenne.

VILGAX

(dani, 2008.07.31 17:49)

vilgax tök erős. kiváncsi lennék mi lenne hugy ha egyszer vilgax megkaparintaná az omnitrixet. vajon akkor meg tudnák állítani?

balasz.dani@invitel.hu

(dani, 2008.07.31 17:48)

vilgax tök erős. kiváncsi lennék mi lenne hugy ha egyszer vilgax megkaparintaná az omnitrixet. vajon akkor meg tudnák állítani?